„Jövőre is jövünk!“ ez volt az első mondatunk, miután a múlt évi Katedra Irodalmi Versenynek vége volt. És lám, amit megígértünk magunknak, be is tartottuk, és ez éven is megjelentünk és sikeresen végeztünk a vetélkedőn. De vajon hogyan jutottunk mi ehhez a versenyhez?
Nyéky Anna tanárnőnk volt az, akitől hallottuk, hogy létezik egy ilyen irodalmi verseny, és mivel mi szeretünk olvasni, úgy döntöttünk, hogy belefogunk.
Tavaly „Yang-yang“ név alatt Gárdonyi Géza és Móra Ferenc életével és munkásságával ismerkedtünk meg, az idén pedig Mikszáth Kálmán életútjával és műveivel foglalkoztunk. Innen ered a csoportnevünk, a „Scarron“ is, amely Mikszáth egyik álneve volt.
A versenynek először 5 levelezős köre volt különböző feladatokkal, amiket folyamatosan megoldottunk. Előbb mindegyikünk otthon próbálkozott a feladatokkal, majd az iskolában összeültünk és megbeszéltük őket. Közben gyakran, akár a témától eltérve is, jókat beszélgettünk és olykor-olykor nevetgéltünk is, jól éreztük magunkat. Miután megoldottuk az összes feladatot, a megoldásokat elküldtük a Katedra címére, Pénzes István tanár úr számára, hogy átnézhesse őket. Mindig kíváncsian vártuk, hogy mi lesz a következő körben. Ez így ment 5 hónapon keresztül, amíg a verseny levelezős része tartott.
Ezután értesítettek minket, hogy a 117 csapat közül mi is bekerültünk a továbbjutó 19 csapat közé az országos döntőbe, melyet minden éven Dunaszerdahelyen tartanak.
Nagyon megörültünk, és kezdtünk készülni a versenyre. Mikszáth műveit, „A beszélő köntös“ és „A két koldusdiák“ c. regényeit kellett elolvasnunk, mert a verseny feladatai ezekre a regényekre összpontosultak. Szinte csak az utolsó héten tudtuk meg, hogy a „Tót atyafiak“ és „A jó palócok“ c. novelláskötetek történeteivel is foglalkozni fogunk, tehát ezek olvasásának is nekiláttunk. A művek érdekesek voltak, és tetszettek nekünk. Újra és újra elolvastuk őket, követtük a történetet, memorizáltuk a szereplők neveit, miközben az apró részletekre is odafigyeltünk. A regények és novellák mellett Mikszáth életútját is tanulmányoztuk, és megismertük a többi művét is. Sosem tudhatjuk, hogy mit kérdeznek tőlünk, ezért próbáltunk mindenre odafigyelni és mindent megjegyezni. A tanulás nagyon fárasztó volt, sokszor nem akarózott és túlterhelteknek éreztük magunkat, de nem hagytuk abba. Ha már valamibe belekezdünk, nem adjuk fel, hanem épp ellenkezőleg: kihozzuk belőle a maximumot.
A versenyre 2012. május 18-án került sor. Előző nap, csütörtök délután indultunk el autóval. Az út hosszú volt, de mi élveztük egymás társaságát. Vacsorára odaértünk, azután sétáltunk a városban, majd a kollégiumi szobánkban tovább tanultunk.
Reggel korán keltünk. Reggeli után még maradt egy kis időnk, hogy átnézzük a jegyzeteinket, azután kezdődött a verseny. Sokat idegeskedtünk, amikor olyan kérdésekhez jutottunk, amelyekre nem tudtuk biztosra a válaszokat, de megnyugodtunk, amikor egy-két kört hibátlanul oldottunk meg. A vetélkedő összesen 7 részből állt, melyek közé beékelődött az ebéd.
Az eredményhirdetésre délután került sor. Idegesen hallgattuk a felsorlt csoportneveket, vártuk, mikor szólítanak, de még nem volt itt az ideje. Bámultunk és csodálkoztunk, mikor utolsóként szólítottak bennünket. Ezt nem vártuk. Győztünk! Borzasztóan boldogok voltunk, hogy ez éven is sikerült. Örültünk, hogy Anna tanárnő, a hosszadalmas felkészítés után, büszke lehet ránk. Ezért megérte elmenni. A fárasztó munka meghozta gyümölcsét.
A verseny után újra kisétáltunk a városba, és elmentünk pizzázni. Ezután, az úton végig jó hangulatban, felszabadulva az izgalmak alól tértünk éjszaka haza.
Nagyon jól éreztük magunkat, és nagyon sok mindent megtanultunk ezen a versenyen. Ha lehetséges volna, szívesen mennénk jövőre is, de sajnos már nem lehet, mert az iskola, melyet eddig képviseltünk, jövőre már csak kedves, örök emlék marad: ugyanis elballagunk.
Hálásan köszönjük:
Mihók Jázmin és Sallai Borbála kilencedikes tanulók.
SOLI DEO GLORIA!
