További tudnivalók az alábbi linkeken találhatók:
Kedves látogató! Isten hozott a Rozsnyói Református Egyházközség Alapiskolájának oldalán.
2010. május 24., hétfő
Szeretethíd 2010
Tanulmányi kirándulás az Aggteleki Nemzeti Parkban
Az Aggteleki Nemzeti Park (ANP) igazgatóságával kötött oktatási-együttműködési szerződés értelmében 2010. május 5-n iskolánk 5.,6. és 8. osztályos diákjai tanulmányi kiránduláson vettek részt az ANP jósvafői Kúria Oktatóközpontjában. Előadást hallhattunk a nemzeti park élővilágáról és élettelen természeti kincseiről. Ezután vezetőink irányításával bejártuk a Gergés-lápai tanösvényt. A gyerek ürgéket figyelhettek meg, gyönyörködhettek a télen-nyáron kinn tartott hucul ménesben. Az otthonról hozott ebéd elköltése után kis kézműveskedés következett. Az egész napi program fénypontja azonban a barlangi túra volt. Ez a Baradla Vörös-tói bejáratától a jósvafői kijáratig tartott, ami 2 órát vett igénybe. A nap végén megfáradva és ismeretekkel gazdagodva érkeztünk Rozsnyóra. Mindezért köszönetet mondunk az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóságának. A kirándulásról még több kép ITT található.
2010. május 2., vasárnap
Édesanyám sok szép szava...
2010. április. 23-án iskolánk Százszorszép gyermek-néptánccsoportja fennállásának 5. évfordulója alkalmából került megrendezésre az Édesanyám sok szép szava című néptáncgála. Vendégeink voltak a Diósgyőri Református Általános Iskola néptánccsoportja, a farnadi gyermeknéptánccsoport, a rozsnyói Haviarik és a Búzavirág ntcs. A gála után táncházzal folytatódott az este.
Az esenényről további képek ITT találhatóak.
Az esenényről további képek ITT találhatóak.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)
