2012. október 28., vasárnap

Zlatá podkova, zlaté pero, zlatý vlas - Dobšinský mesemondó verseny

    2012. október 10-én a Gömöri Művelődési Központban (GOS) rendezték a Dobšinský járási mesemondó versenyt. Iskolánkat négy diák képviselte. A versenyzők három kategóriában mérték össze az erejüket. A másodikos Gyenes Ferenc és a negyedikes Uličný Lucia az 1. kategóriában, az ötödikes Korintuš Réka és én pedig a második kategóriában versenyeztünk. 
   Minden csoportban hallhattunk vidám, modern és klasszikus meséket is. A mezőny nagyon erős volt, hiszen mi voltunk az egyetlen magyar nyelvű alapiskola. A verseny végén boldogan távozhattunk, hiszen úgy érzem nem hoztunk szégyent felkészítőinkre. Sőt, együtt örültünk iskolatársunk, Lucika harmadik helyének.
   A versenyen sok-sok tapasztalatot szereztünk, jól éreztük magunkat, és már várjuk a következő megmérettetést. FOTÓGALÉRIA
Gyenes Orsolya 6.A osztály.

Nincsenek megjegyzések: